unitárius

Személyes és egyházi jellegű írások

Üdv a virtuálisban!

Nos, másodjára futok ennek neki. A forma megmaradt, a tartalom úgyszintén. Remélem, nem “veszik” el, mint az előző. Az nem itt volt. Máshol. Talán jobb lett volna ott maradni. Ez így nyilvánosabb. Most már mindegy.

Újra itt vagyok. Kell, igen kell egy hely, ahol az ember kiírja magából azt, amit gondol, hall, vagy felkelti az érdeklődését. Mennyire sűrű lesz ez? Ez már a jövő titka. És te, kedves olvasó, aki soraimba, anyagjaimba bele nézel, legyél bárki is, kérlek ne a harag, hanem a megértés és a jézusi szeretet érzésével lapozz. Ha nem ezt teszed, akkor távozz, el ne olvasd, ami ezen az oldalon megjelenik.

Nem csak a saját anyagom van itt. Áldott emlékű nagyapám írásait is ide teszem fel. Jó olvasást.

Gyergyai Judit

Gyergyay Judit

 

A széles körben, külföldön is jól ismert Korvin láncos tudós orvos professzornak, dr. Gyergyay Árpádnak a leánya Judit. Szülei nem csak tekintélyes emberek voltak, hanem öntudatos nagy unitáriusok, akik nem csak a Kolozsvári Egyházközségben, hanem az egész egyetemes egyházban is jelentős szerepet töltöttek be. Gyergyay Judit 1912-ben született Kolozsváron, ahol az apja fülorrgégész orvos volt, és szanatóriuma volt. Judit gyenge fizikummal született, törékeny leány volt, de szellemileg igen fejlett volt, s így könnyen végezte az elemi iskoláit, és a gimnáziumot is. Már kisleány korában nagy érdeklődést tanúsított a hit, a vallás iránt, és az egyház, a templom második otthona lett, és szorgalmasan eljárt a vallásórákra is, s élte a maga szép lelki életét. Ott volt minden unitárius megmozdulásban, és a Dávid Ferenc leányegyesületben vezető szerepet töltött be. Mikor leérettségizett, felvetődött a családban a kérdés, hogy Judit milyen pályára is menjen. A szülők, és maga Judit is arra gondoltak, hogy fizikailag nem bírja meg az orvosi pályát. Ekkor fordultak a teológia felé. Lehet, hogy arra gondoltak, hogy ha elvégezheti a teológiát, amihez kedve is volt, a tekintélyes apja révén olyan hitoktató lelkészi álláshoz juthat, és elemi iskolában, vagy felső leányiskolában felső hitoktatást is végezhet, vagy esetleg mint egy lelkész felesége igen nagy szolgálatot tehet férjének segédkezve. Ezért be is iratkozott a teológiára, és szorgalmasan látogatta az előadásokat, és kezdett megbarátkozni a lelkészi pályával.

Egyszer azonban, hogy mi történhetett nem lehet tudni, egyik napról a másikra, akkor lehetett így, és különösen lehetett az orvosprofesszor leányának, a teológiát ott hagyta, és beiratkozott a orvosira. Meg kell mondanom, hogy igaza volt. A papi pálya nehéz, nem gyönge nőnek való, még akkor sem, ha csak hitoktató. A papi pálya igen megviseli az embert, testileg, és lelkileg is, különösen akkor, ha falun egyszerű emberek között kell leélnie az életét. Ahhoz, hogy az ember felvegye a Jézus keresztjét, s azt minden időkben vigye, nagy testi és lelki erő kell. Távolról sokszor és sokak előtt igen szépnek és még könnyűnek is látszik, de hogy milyen is az, azt csak az tudja, aki benne van. Gyergyay Judit a papi pályát ugyan felcserélte, ott hagyta, de az egyházat nem. Mindig vallásos, egyházias maradt, aki méltó lett unitárius elődeihez, és az egyháznak mindig igaz támogatója lett és maradt mindvégig.

Gálfi Elek

Gálfi Elek

 

Az édesapja unitárius pap volt Iszlóban, és így született Gálfi Elek ebben a kis faluban. Született 1910-edik évben szeptember hónap 12-edik napján. Később az apja egy tekintélyesebb egyházközségbe, a Torda melletti Alsófelsőszentmihályra került, s fia, Elek ott végezte az elemi iskolákat. Aztán a Kolozsvári Unitárius Gimnáziumba adták, ahol a nagybátyja tanár volt, és akiből később teológiai tanár lett. Gálfi Elek a gimnáziumot jó eredménnyel végezte, s az érettségit is megszerezte. Az érettségit megszerezve beiratkozott a Kolozsvári Unitárius Teológiára, ahol a nagybátyja már tanár volt, és így volt protekciója is Eleknek. Az előadásokat a teológián rendesen látogatta, szorgalmasan és eredményesen kollokvált, és vizsgázgatott, és már elejétől kezdve azzal a gondolattal élt, hogy ő több fog lenni, mint falusi pap, legrosszabb esetben városi hitoktató, vagy teológiai tanár, vagy egyenesen püspök. Végig érezte, s ahol tehette éreztette is, hogy a háta mögött ott van a nagy támogató, a bátyja, Gálfi Lőrinc. Így végezte el a teológiát és szerezte meg a papi diplomát. De nem csak a papi diplomát szerezte meg, hanem a nagybátyja ki is eszközölte neki a külföldi ösztöndíjat, amit mondjuk meg, nem is érdemelt meg, amit aztán maga is igazolt. A külföldi ösztöndíj nagy kitüntetés, amit meg kellene nagyon nézni és válogatni, hogy azt kinek adják oda. Gálfi Elek ezt nem érdemelte meg, mert már akkor nem volt olyan magatartása, amilyen kellett volna legyen. Ki is ment Angliába, s ott töltött két évet. A nyelvet elsajátította annyira, amennyire két év alatt el lehet sajátítani, de az első alkalom ahogy megnyílt, nem foglalt egyházi, s még kevésbé lelkészi állást, hanem hátat fordított az egyháznak, és más állást, világit vállalt. Ott hagyta azt az egyházat, amelynek emlőjén nőtt fel, hiszen pap gyermek volt, és az egyházi fizetésen tanulhatott. Hátat fordított annak az egyháznak, amely kitüntette, külföldi ösztöndíjat adott neki. Mert azt ne feledje el se Gálfi Elek, se egyetlen külföldet járt, és úgynevezett akadémista se, hogy nagy kitüntetés a külföldre való kijutás, egy világnyelvnek a  megtanulási lehetősége, a világ egy részének a megismerési lehetősége, amiért ennek az egyháznak valamit adni is kellene, ha egyebet nem is, hálát, ragaszkodást, együttérzést. Aki ezt elmulassza, az hitvány ember legyen, bárki fia is. De hát itt is beigazolódik, hogy nehéz a lelkészi pálya, és Gálfi Elek is a könnyebbet választotta.

Harkó Zoltán

Harkó Zoltán

 

Kisolván született 1942 november 15-én, amikor Dávid Ferenc halálának évfordulója van. Neve után ítélve bizonyos vagyok abban, hogy nem magyar származású, és még kevésbé székely. A viselkedése, magatartása szintén ezt igazolja. Abban is bizonyos vagyok, hogy nem törzsgyökeres unitárius, mert csak az ilyenek szoktak nálunk érvényesülni. Ő is más nemzetiségű, és más felekezetből jött, meghúzódott az unitárius teológia, vagy a papi pálya bokrai között, beállt egyesek szolgálatába, megtévesztett egyeseket, hogy aztán a maga érdekeit keresve megugorjék, s megmutassa másoknak is, hogy így is lehet.

Elemi iskoláit elvégezve  gimnáziumba ment, s Kolozsváron a gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt. Az érettségi bizonyítvánnyal a teológiára jelentkezett, ahol nagyszerűen játszotta meg a papi hivatást, pedig soha eszébe nem jutott, hogy pap legyen. Azt még elhiszem róla, hogy egyházi központi tisztviselő, pénzügyi, vagy gazdasági tanácsos lett volna, vagy teológiai tanár, de pap az nem. A teológiát el is végezte. A teológiai évek alatt a maga sajátos módszerével behízelegte magát az egyházi vezetők kegyeibe, akik nem küldötték ki vidékre valamelyik eldugott falusi eklézsiába a szegénykét, hanem beültették a központba a titkárságba, vagy a számvevőségbe, ahol látott és tudott mindent, és ahol informálni tudott mindenkiről felfelé is és lefelé is. Hamarosan úgy kinőtte magát ott, mintha ott született volna, s olyan magabiztosan ült, és viselkedett, mintha ő lett volna az egyház legfontosabb személye. Az igát húzó, az egyház holnapját biztosító lelkészeket csak úgy felülről kezelte, mindenikkel lóhátról beszélt. Itt a központban aztán addig készítgette így is és úgyis a talajt, amíg mint a legmegbízhatóbb ember kieszközölt magának egy külföldi utat, ösztöndíjat. A mi fél-vak és fél-süket egyházi központunk két kézzel és lábbal tapsolt, hogy ez a derék Harkó megtörte a jeget, és elindította a külföldi ösztöndíjak sorát. Aztán fel is kerekedett, és a viszontlátás nagy hangoztatásával búcsúzva nekivágott a külföldi tanulmányútnak. Sokan mit sem tudtak, de ő tudta, s néhányan sejtettük azt, hogy ez az út soha ide vissza nem fog kanyarodni. Nem is kanyarodott vissza. Az egyháznak levelet írt, hogy nem tér vissza, mert ott jól érzi magát. Aztán kevés idő múltán nagyon hamis úton a feleségét is kicsempészte külföldre, amin csak úgy bámult mindenki. Így köszönte meg az egyház jóságát. Ha valaki, úgy ő is a jobb, a könnyebb rész választotta. Nem is neki való volt ez a szép pálya.

Gombássy László

Gombássy László

 

Aranyosszéken, Aranyosrákoson született 1923 július 12-én. Elődei ebből a kis faluból valók voltak. Édesapja ebben a faluban volt unitárius lelkész, és egy rövidebb ideig az Aranyostordai Unitárius Egyházkörnek esperese is volt. Anyja Simon leány volt. A családban két gyermek volt. Az egyik fiatalon elhalt, s így Laci maradt egyedül. A szülőknek ez az egyetlen gyermek lett a szemük fénye, egyetlenke, elkényeztetettke. Tehát érthető, hogy mindent ezért tettek, s ebből nagyot akartak faragni. Volt is alapja, mert értelmes, eleven gyermek volt. Az elemi iskoláit a szülőfaluban jó eredménnyel végezte el. Elemi iskola után a Kolozsvári Unitárius Gimnáziumba adták, ahol szintén jól tanult. A gimnáziumot még el sem végezte, amikor a Bécsi döntés elválasztotta a szülőfalut, amely Dél-Erdélybe esett, Kolozsvártól, az iskolától, ami Észak-Erdélybe esett. László tehát más országban volt, mint a szülei. A rokonoknál tanyázott, s úgy is érettségizett. Aztán az érettségivel a Ludovika Akadémiára iratkozott be, hogy hivatásos katonatiszt legyen. Ebben az iskolában tanult, de nem végezhetett, mert jött a háború, amely elvágta az útját. De felszedett magára egy csomó tiszti allűrt, amit nem tudott soha levetkőzni. A háború befejezése után a teológiára iratkozott be, mert akkor nem igen volt más lehetőség, s úgy szinte megbújt a teológián, hogy Ludovikás múltját egy kicsit a teológiai palástjával takargassa. El is végezte a teológiát annak rendje és módja szerint. Állást is kapott hamarosan, mert Petrozsényba került, ami akkor egy fiatal lelkésznek kitüntetés is volt. Itt végezgette a dolgát, a szolgálatait. Meg is nősült, és úgy látszott, hogy kiegyensúlyozott családi életet élnek. Gyermekük nem lett, s talán ez zavarta meg az egyensúlyt. Válás lett a vége, de hogy ki a hibás, nem lehet tudni. László újra nősült, sokak szerint nem hozzávalót vett feleségül. Aztán rájött, hogy nehéz papnak lenni, terhét nem tudja tovább viselni, s lemondott a papi állásról. Sofőr lett, mert az autót könnyebb vezetni, mint a sokféle emberből álló gyülekezetet. Tehát választotta a könnyebbet. A papi lakásból azonban nem akart kimenni. Csúnya per lett a vége, aminek következtében az egyházközség kénytelen volt, hogy egykori papját kilakoltassa. Ő pedig igen csúnyán védekezett, és csúnyán szembeállt az egyházzal, támadta, és fordított hátat annak az egyháznak, amelynek emlőjén nőtt fel, és amely sokáig kenyeret adott neki is. A nagyobb baj ez a magatartás, s nem az, hogy letette a palástot.

Gálna Sándor

Gálna Sándor

 

Gálna Sándor 1911 évben született Dicsőszentmártonban. Ebben a kis, de módos emberektől lakott városban, amelyről a gúnyolódók azt mondták, hogy dicsőnek nem nagyon dicső, szentnek sem szent, s Mártonnak is csak Marci. Ebben a városban éltek a szülei, akik régi eredetű családnak tartották magukat, és jó módúak voltak. Foglalkozásra nézve fényképészek voltak, de mindennek foglalkoztak, amiből pénzt lehetett keresni. Az elemi iskoláit Dicsőszentmártonban végezte el, tehetségesnek mutatkozott, amiért is gimnáziumba adták. A középiskolát a Kolozsvári Unitárius Gimnáziumban végezte el. Az érettségi elnyerése után a Kolozsvári Unitárius Teológiára iratkozott be. A teológia évfolyamait rendesen, jó eredménnyel végezte el. A teológiával párhuzamosan beiratkozott a zeneakadémiára, illetve a konzervatóriumba a zongora szakra, és azt is szorgalmasan végezte. Bámulatos szorgalommal gyakorolt, naponta négy, s még öt órát is. A teológiát és a konzervatóriumot is elvégezte. Két diplomával vágott neki az életnek. A harmincas évek második felében, 36-ban, vagy 37-ben egyházi kinevezést kapott Budapestre, Magyarországra olyan missziós lelkésznek, amit el is fogadott azzal a gondolattal, hogy Magyarországon a missziós lelkészi állás mellett a zenében tovább képezheti magát. Ez valamennyire sikerült is neki, mert a dunántúli missziós lelkészi állás mellett képezhette magát, a zenéből tanári diplomát is szerzett. Kétfelé azonban dolgozni nem lehetett. Megpróbálta ugyan ezt is, de nem ment, választani kellett. Húzta, halasztotta a dolgot, el egészen a második világháború befejezéséig, de tovább nem lehetett. 1946-ban döntött, és Gálna Sándor is a jobb részt, mondjam úgy, a könnyebb részt választotta. Letette az unitárius papi palástot, ott hagyta a nehéz papi hivatást, és zenetanár lett. Ő is tudta azt, amit mi sokan tudunk, hogy unitárius papnak lenni igen nehéz dolog. Annyiféle emberrel vesződni, az evangéliumot hirdetni, alkalmas és alkalmatlan időkben nehéz dolog. Nehéz a lelkek húrjain játszani, azt megszólaltatni, de ennél könnyebb a gyermekeknek, és ifjaknak éneket, zenét tanítani. Őket a zene útjaira terelni, és a növendékek lelki húrjai stimolgatni, pengetni. Mint zenetanár fejezte be az ő életét, Budapestről nem messze egy dunaszigeti faluban hirtelen, amikor épp csónakra várt, hogy a szigetről átcsónakázzék az iskolájához. Maga sem gondolta, hogy z örökkévalóság csónakába kellett akkor beszállnia. Éppen Pesten voltam, amikor mindez történt, s részt vehettem a temetésén, és búcsúszavakat mondhattam a koporsójánál.

Marton Pál – Égi itélőszék

Marton Pál: Égi ítélőszék

 


Fent a felhők felett az Ég magasában
Örökös napfényben egy ragyogó vár van.
Szivárvány a fala, a teteje végig
A tornya felér a legmagasabb égig.
Öröktől fogva áll e fényes palota,
Földi szem idáig nem láthat el soha.
Itt mérik az időt egy perc egy évezred,
De kezdete és vége a végtelenbe terjed.
Az égi palota legragyogóbb terme
Napsugár-szőnyeggel van beteregetve,
S a teremben szemközt a nagy emelvénnyel
Hatalmas könyv előtt maga Clió székel.
Nemzetek és népek élete és sorsa
Be van írva abba, hófehér lapokra.
Dicsőséggel szerzett s vértől ázott képek
Itt búsongó gyászdal, amott hősi ének.

Nagy ítélőszék van összehíva mára
Jönnek már a bírák csillogó talárba’.
Legelöl az elnök, maga a zord Végzet,
Közvetlen utána az Igazság lépked,
Aztán a Szeretet követi őt halkkal,
Végül Mars hadisten és a Békeangyal.
Fellépnek a fényes magas emelvényre
Int az elnök, – s Clió ígyen kezd beszédbe:

“Égi ítélőszék! Vádolok egy népet,
Amely ősi jussát s mindent elfecsérelt
És a többi nép közt rongyossá lezüllött
S honszeretet helyett politikát űzött!
Fegyelmet nem ismer, összeférhetetlen,
Ma butaságig tűr, – holnap vad, kegyetlen.
Pazarló és léha, a versenyben renyhe,
Szalmaláng csak minden lelkesedés benne.

A lelke mélyén meg csupa önzést látok,
Örök gyűlölködés rajta ősi átok,
Hogy jobban gyűlöli honfitársát, vérét,
Amiként számtalan esküdt ellenségét. –
Pártoskodó, lusta, konok és munkátlan,
Irigy és törtető, hitetlen, hálátlan,
Még most is veszekszik, bűnét másra tolva
Mikor a hazája széthullt darabokra.

Íme ez a kép a jelenkor magyarja!
Hiába volt e népnek annyi hőse, nagyja,
Nem hallgatott rájuk, – de sőt megkövezte, –
S inkább demagógok frázisait nyelte!
Feljegyeztem mindent! – A számadást várom.
Betelt már a mérték, – túl sok van rováson.
Nincs helye a földön hitvány nemzedéknek,
Töröljétek le a térképről e népet!”

…Mély csend támadt erre a kegyetlen vádra,
Rideg szigor ült ki a bírák arcára.
– Jaj ha mindez igaz, amit Clió állít –
– Jaj ha e súlyos vád ítéletté válik.
De lebben az ajtó – s a félelmes csendbe
Most a geszti Mártír lép be a terembe.
Oda tart egyenest a nagy emelvényhez,
S fátyolozott hangján halkan kezd beszédhez:

“Bírák! – Kik méritek nemzeteknek vétkét,
S tudjátok, hogy mi az igazságos mérték, –
Ne csak azt nézzétek mi a magyar máma,
Hogy széttörve-tépve ősi szent hazája!
Hisz a jelen – s mit egy emberöltő láthat
Örökkévalóság rövid perce már csak.
S magyarnak a vétke nem olyan nagy vétek,
Fölötte a pálcát hogy már eltörjétek. –

Hát az herdálta el ősi örökségét
Akit kiraboltak, kifosztottak végképp?
Akit letiportak, megejtettek csellel,
S évekig titokban mérgezték métellyel?
Ha hibázott népem, az nem volt gonoszság,
Hitvány álpróféták elbolondították!
Hiszékeny volt csupán, s ez a nagy hibája,
Hogy hitt Wilson ravasz, csábító szavába.

A kegyetlen önzés, bosszú és irigység
Nyugatot kelettel aljas frigybe fűzték. –
Szegény hazámat csak úgy tehették tönkre
S ma közös bűntudat tartja őket össze.
Vetélkedő rablók jó cimborasága
Ez volt elleneink erkölcsi palástja!
S tán hazám földjével fizessük meg nékik
Orgyilkos barátunk árulása bérit?

Mi küzdöttünk bátran, becsületben, hitben –
Örömöd volt benne Vitéz Mars hadisten!
Mikor lépre-csaltak s eldőlt szent határunk
Te szelíd Szeretet – Téged ott nem láttunk!
S aztán viaskodtunk hiéna-hadakkal,
S Te elkéstél onnan fehér Békeangyal!
Végül ránk szakadt a trianoni gazság,
Hol voltál Te akkor pártatlan Igazság?

Vagy tán a bűn nem bűn, ha a győző tette
Aki az ártatlant máglyára vetette?
Ha győz is a földön az ármány s gonoszság,
De itt fenn az Égben legyen hát igazság!
Minket csak a balsors lángostora vág csak,
Vér áztatja földjét Nagy Magyarországnak!
Szűnjön meg a csapás! Bízva nézek rátok –
Nem kegyelmet kérek, – igazságot várok!”

…Mennydörgéssé vált már a szónokok hangja,
Mely az ég felhőit szerteűzi, hajtja,
S amint felszakad a fehér fellegfátyol,
Magyarország látszik az ég magasából.
Feltűnik a gyászos Muhi puszta képe,
Távolabb Mohácsnak vér ázott vidéke.
Amott sóhajtozik a majtényi róna,
Mintha visszhangjából tárogató szólna!

S feltűnik Aradnak véres golgotája,
Majd a geszti kripta álmodó magánya.
Csupa mérföldkő, mely a sors útját jelzi, –
Ezerszer fájdalmas emlék valamennyi!
S az elrabolt Kárpát komor zúgásában
Annyi néma bánat, fájó imádság van.
Rab székely rónákon zokogó szél támad,
S magyar álmok sírján lengeti a fátylat.

A komor bíróság halk tanácsba mélyed,
Mély halotti csendben megszólal a Végzet:
És mintha szemébe egy könnycsepp lopódzna,
Ítéletet mond ki – a védőhöz szólva:
“Vértanú halálod legyen hát a Váltság,
Lásd meg innen hazád új feltámadását.
S hogy megmutathassa méltó-e a létre,
Próbára bocsátjuk, – még egy ezredévre!

Bozótos kert

A bozótos kert esete

Két fiatalember egy este színház után hazafelé tartott, és megláttak egy jól öltözött, csinos fiatal hölgyet, akit feltűnően követni kezdtek. Az egyik férfi odaszólt a másiknak:

– Nem sajnálnék 100.000 forintot, ha az éjszakát vele tölthetném!  Nagy meglepetésükre a nő hátrafordult, és így szólt:

– Rendben, akkor 100.000 Ft!Mivel a nőnek jó megjelenése és kellemes hangja volt, a férfi elbúcsúzott barátjától, és elkísérte a nőt a lakására, ahol azonnal ágyba is bújtak. Másnap reggel a fiatalember átadott a nőnek 50.000 Ft–ot, és távozni készült.

A nő így szólt:
– Ha nem kapom meg a másik felét is a pénzemnek, beperellek! A férfi persze kinevette:
– Kíváncsi vagyok, hogy gondolod a dolgot!  Nemsokára – nagy meglepetésére – idézést kapott, jelenjen meg a bíróságon, mint alperes. Rögtön elrohant az ügyvédjéhez, és elmondta, mi is történt.
Az ügyvéd így szólt:
– Nem hiszem, hogy a nő megnyerhetné ezt a pert, de érdekes lesz meghallgatni, hogyan is tálalja fel az esetet.
A tárgyaláson a nő ügyvédje a szokásos formaságok után így szólt a bíróhoz:
– Tisztelt bíró úr! Ügyfelemnek van egy kis tulajdona, egy kertecske, némi bozóttal körbevéve. Ezt a
birtokot ő bérbe adta az alperesnek adott időtartamra 100.000 forintért.  Az alperes a birtokjogot megkapta, a tulajdont nagymértékben használta is, ám a visszaszolgáltatáskor csak a kialkudott bérleti díj felét, 50.000 forintot fizetett. A bérleti díj az átadott tulajdon minőségéhez, és a kialkudott használati időhöz mérten nem jogellenesen magas, így kérem a Bíróságot, hogy kötelezze az alperest a hátralék megfizetésére.

A férfi ügyvédje igencsak elámult az ügy tálalásán. A módszerhez igazodva kissé megváltoztatta védekezésének módját. Így szólt a bíróhoz:

– Bíró úr! Ügyfelem véleménye szerint a hölgy tulajdon a valóban figyelemre méltóan szép környezetben lévő, gondosan karbantartott birtok. Azonban ügyfelem talált egy forrást is a birtokon, mely köré saját köveket helyezett el, saját tulajdonában lévő csövét, és saját pumpát engedett bele, mindezt a munkát tulajdon két kezével végezve.  Az ekképpen elvégzett munka véleményünk szerint igencsak ellensúlyozza a meg nem fizetett tartozást, ezért kérem a Bíróságot, hogy a hölgy követelését utasítsa el.

A nő ügyvédjének válasza így hangzott:
– Bíró úr! Ügyfelem elismeri, hogy az alperes valóban találhatott forrást a birtokon, mivel ez természettől fogva a birtok elválaszthatatlan része, ám erről az alperesnek már korábban tudomása kellett legyen. Az alperes valóban létrehozta az általa leírt létesítményt, ám ha nem tudott volna előzetesen a forrásról, igen valószínű, hogy a bérleti tranzakció létre se jön. Fontos még megjegyeznem, hogy a bérleti idő lejártakor az alperes az említett köveket eltávolította, a csövet a forrásból kihúzta, és a pumpát is magával vitte. Ezen művelet közben nemcsak megbontotta a környező bozót természetes állapotát eszközeinek elszállításakor, de a forrást is eredeti méretéhez képest erősen kitágítva hagyta ott, ezzel egy esetleges újabb, hasonló összegű bérbeadás esélyeit jelentősen csökkentve.

Tehát ezek figyelembe vételével kérjük a követelés megítélését.A nő megnyerte a pert. Ő a felperes :

A tökéletes lelkész

A tökéletes lelkész
Egy számítógépes felmérés kimutatta, hogy a tökéletes lelkész pontosan 18 percet prédikál. A bűnt elítéli, de azt senkiben fel nem ismeri.
Naponta reggel hattól éjfélig dolgozik, de a telefont hajnali ötkor is szívesen felveszi. Ellátja a templomi teendőket, villanyt szerel, kertészkedik, és szépen takarít.
Hetente 20.000,Ft.-ot keres, jól öltözködik, értékes könyveket vesz és a kocsija sem utolsó. Minden héten 15.000,Ft.-ot oszt szét a szegények között. Emellett 28 éves, de 30 éves lelkipásztori gyakorlattal rendelkezik.
Nagyon szereti a fiatalokat és minden idejét az idősekkel tölti.
A tökéletes lelkész mindig mosolyog, mert odaadó munkájához az erőt a kitűnő humorérzékéből meríti. Naponta 15, a gyülekezethez tartozó családot, ugyanennyi kórházban fekvő beteget és magányos gyülekezeti tagot látogat meg. Minden idejét az egyháztól elhidegült hívek pásztorolásával tölti, és mindig az irodában van, ha keresik.
Nehéz mindenkinek a kedvére tenni, sőt szinte lehetetlen. Így van ez a papoknál is, akik bármit tesznek, valakiknek biztosan nem felel meg.
  • Ugyanis ha a szokottnál 10 perccel hosszabban prédikál akkor bőbeszédű,
  • ha hangosabban prédikál, akkor ordibál,
  • ha normálisan beszél, akkor az ember nem ért semmit,
  • ha saját autója van, akkor világias beállítottságú,
  • ha viszont nincs autója, akkor nem halad a korral,
  • ha az egyházközség tagjait látogatja, akkor szimatol,
  • ha családokat látogat, akkor nem törődik a családjával,
  • ha otthon van, akkor miért nem látogat családokat
  • ha a pénzről beszél, akkor pénzsóvár,
  • ha a templom javára gyűjt, akkor kihúzza az emberek zsebéből a pénzt,
  • ha nem rendez ünnepséget, akkor semmi sem történik,
  • ha ünnepséget szervez, akkor nem tud nyugton maradni,
  • ha az Istentiszteletet pontosan kezdi, akkor siet az órája,
  • ha később kezd valamit, akkor feltartja a híveket,
  • ha a templomot renováltatja, akkor feleslegesen szórja a pénzt,
  • ha nem építkezik, akkor hagy mindent tönkremenni,
  • ha fiatal, akkor nincs tapasztalata,
  • ha idős, akkor mikor megy már nyugdíjba,
  • ha meghal, akkor nincs, aki pótolja.

Tanulságos a szocializmusról

Egy egyetemi professzor azt állította, hogy soha nem buktatott meg senkit, de egyszer megbuktatott egy egész csoportot.

Az az osztály azt állította, hogy a szocializmus működőképes és soha senki nem kéne sem gazdag, sem szegény legyen, mindenkinek EGYENLŐNEK kellene lennie!

A professzor azt mondta nekik: – OK, akkor ezen a csoporton végzünk egy kísérletet a szocializmussal kapcsolatban. Mindenkinek a jegye átlagolva lesz, mindenki ugyanazt a jegyet fogja kapni, így végül senki nem fog megbukni és senkinek sem lesz A (kiváló) jegye.

Az első teszt (vizsga) után, a kapott jegyek átlagolva lettek és mindenki B-t kapott. Azon diákok, akik keményen tanultak nagyon mérgesek voltak, akik keveset tanultak azok örültek.

Ahogy közeledett a második teszt azon diákok, akik keveset tanultak korábban, most még kevesebbet tanultak. Akik korábban keményen tanultak, azt mondták, hogy most ők is szeretnének alamizsnát, így kevesebbet tanultak.

A második teszt eredményeként mindenki D-t kapott. Így már senki sem volt boldog. A harmadik teszt végén a jegyek átlaga F (megbukott) lett.

A jegyek nem emelkedtek, mert a diákok elkezdtek veszekedni, vádolni és utálni egymást, és senki nem akart a másik javáért tanulni.

A diákok nagy meglepetésére mindenki elbukott. A professzor azt mondta nekik: a szocializmus legvégül így is – úgy is elbukott volna. Amikor a jutalom nagy, az erőfeszítés a siker érdekében úgyszintén nagy. De amikor az állam már nem biztosítja azt a jutalmazást, senki sem próbál meg sikeres lenni.

Ennél egyszerűbb magyarázat nem is lehetett volna.

Íme, egy idézet, ami összegzi az egészet:

Nem lehet törvényesíteni, hogy a szegény szabad legyen és a gazdag ne legyen szabad. Azt, amit megkap egy személy, anélkül, hogy megdolgozott volna érte, azt valaki másnak kell előállítania, aki, nem kapja meg azt amiért megdolgozott. Az állam nem tud adni valakinek, anélkül, hogy előtte elvenné valaki mástól.

Amikor a lakosság fele azt látja, megteheti, hogy nem dolgozik, mert a lakosság másik felének gondja lesz rá, és amikor az a fél amelyik dolgozott rájön, hogy nincs értelme dolgoznia, mert mások a haszonélvezői az ő munkájának, barátom, ez a végét jelenti bármelyik nemzetnek. Nem tudod sokszorosítani a gazdagságot azáltal, hogy elosztod.

Ben Stein gondolata

2012.02.29.

Úgy tűnik, a Fehér Ház a Karácsonyfát, “Ünnepi Fá”-nak nevezte, ebben az évben első alkalommal, amely tény arra késztette a CBS műsorvezetőjét, Ben Steint, hogy az alábbiakat írja meg – melyeket szeretnék megosztani veletek. Úgy gondolom, ezek a gondolatok ugyanúgy érvényesek sok országra, mint Amerikára…

Az alábbiakat Ben Stein írta és olvasta fel a CBS rádió vasárnapi kommentárjában.

Bevallom:

Zsidó vagyok és mindenegyes ősöm is zsidó volt. És engem nem zavar egy csöppet sem, ha az emberek ezeket a gyönyörűen kivilágított, feldíszített fákat Karácsonyfának nevezik. Nem érzem magam fenyegetve. Nem érzem, hogy meg lennék különböztetve. Ezek a fák azok, amik: Karácsonyfák.

S egyáltalán nem zavar, amikor az emberek ’Boldog Karácsony’-t kívánnak nekem. Nem gondolom, hogy megaláznának, vagy gettóba akarnának csukni. A tény az, hogy valamiképpen kedvelem is. Azt bizonyítja nekem, hogy mi mindannyian testvérek vagyunk, akik együtt ünnepeljük az évnek ezt a boldog időszakát. S egyáltalán nem zavar az sem, hogy egy jászol-jelenet van felállítva az egyik forgalmas útkeresztezésben, közel a tengerpati házamhoz, Malibu-ban. Ha az emberek egy betlehemet akarnak, az ugyanúgy rendben van számomra, mint a Menorah néhány száz yardnyira arrébb.

Nem szeretem, ha piszkálnak amiatt, hogy zsidó vagyok és ugyanúgy nem gondolom, hogy a keresztények kedvelik, ha piszkálják őket azért, mert keresztények. Gondolom, az istenhívők belefáradtak és belebetegedtek a piszkálások időszakaiba. Fogalmam sincs, honnét származik az ötlet, miután Amerika kifejezetten ateista ország. Nem található az Alkotmányban és nem szeretem, ha le akarják nyomatni a torkomon.

Vagy akár kifejezhetem másképp is: honnét jött az ötlet, miszerint imádnunk kell a hírességeket, de tilos Istent imádnunk? Lehet, hogy ez is annak a jele, hogy öregszem. Viszont vagyunk egy csomóan, akik elgondolkodnak azon, honnan jönnek ezek a hírességek, s hova lett az az Amerika, amit mi ismertünk.

Annak fényében, hogy mennyi viccet küldünk egymásnak, hogy megnevettessen, ez egy kissé különböző: Ez nem szándékozik viccnek lenni; ez nem vidám, ez elgondolkodtat.

Billy Graham (a prédikátor) lányát interjúvolták az Early Show-n és Jane Clayson (a riporter) ezt kérdezte: ’Hogyan lehetséges, hogy Isten engedte, hogy ilyesmi (Katrina hurrikán) megtörténjék?’ Anne Graham egy rendkívül mélységes és éles elmélyű választ adott. Azt mondta, ’Úgy hiszem, Isten mélyen elszomorodott emiatt, ahogy mi is, de évek óta mondjuk Istennek, hogy takarodjék ki az iskoláinkból, takarodjék ki a kormányzatunkból és takarodjék ki az életünkből. S mivel, úgy vélem, Ő egy igazi Úriember, végül csendben kihátrált. Hogyan várhatjuk el Istentől, hogy áldását adja ránk és védelmezzen minket, ha mi azt követeljük Tőle, hogy hagyjon minket békén?’

A legutóbbi események fényében… terrorista támadások, iskolai lövöldözések, stb. én úgy gondolom, ez akkor kezdődött, amikor Madelaine Murray O’Hare (megölték, tetemét néhány éve találták meg) arról panaszkodott, hogy nem akart imádkozást az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben van. Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát az iskolában. A Biblia mondja: ne ölj; ne lopj és szeresd felebarátodat, mint tenmagad. És mi azt mondtuk, rendben van.

Aztán Dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenyítsük gyerekeinket, amikor csíntalankodnak, mert kicsiny személyiségük eltorzul és meglehet, hogy megrongáljuk önbecsülésüket (Dr. Spock fia öngyilkos lett). Azt mondtuk, egy szakember kell, hogy tudja, miről beszél. És mi aztmondtuk, rendben van.

Mostan meg azt kérdezzük magunktól, miért van az, hogy a gyerekeknek nincs lelkiismeretük, hogy miért nem tudják, mi a jó és mi a rossz, és miért nem zavarja őket, ha ölnek idegeneket, osztálytársaikat és sajátmagukat.

Valószínű, ha hosszan és elég keményen elgondolkodunk ezeken, lehet, hogy végül is rájönnénk. Úgy vélem, nagy része van ebben, annak, hogy ’AZT ARATJUK, AMIT ELVETÜNK’.

Vicces, milyen egyszerű az embereknek megvetniök Istent aztán csodálkozni azon, miért halad a világ a pokolba. Vicces, mennyire elhisszük, amit az újságok mondanak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Elgondolkodtató, hogy email-en küldünk ’vicceket’, amelyek aztán futótűzként terjednek, de, ha üzeneteket kezdünk küldeni, amelyek az Úrra vonatkoznak, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt megosztják azokat. Elgondolkodtató az is, hogy fajtalan, durva, vulgáris és obszcén cikkek mennek át szabadon a világhálón, de nyilvános vita Istenről tilos az iskolákban és a munkahelyeken.

Tetszenek már nevetni?

Vicces, mikor ezt az üzenetet továbbítod, nem küldöd sokaknak a címlistádon, mert nem vagy biztos, miben hisznek, vagy éppenséggel mit gondolnak rólad, hogy ilyesmit küldesz.

Ugyancsak vicces, hogy jobban aggódunk amiatt, amit mások gondolnak rólunk, mint amiatt, hogy Isten mit gondol rólunk.

Küldd tovább, ha úgy gondolod, van értelme mindennek.

Ha nem, csak dobd el… senki nem fogja tudni, hogy így tettél. De, ha kidobod ezt a kis elmefuttatást, ne dűlj hátra a székedben és panaszkodjál arról, milyen rosszul alakul a világ.

Megbecsüléssel, Őszintén és tisztelettel,

Ben Stein